Swiatek utcahosszal világranglista-vezető

10 június 2022 01:36:07 EET

A lengyel Iga Swiateknek kétszer annyi pontja van, mint a második észt Ana Kontaveitnek.

A bombaformában teniszező világelső, Iga Swiatek nagyon magabiztosan nyerte a hétvégén a Francia Teniszbajnokságot: a női egyes döntőjében 6:1, 6:3-ra legyőzte az amerikai Coco Gauffot. Swiatek második párizsi Grand Slam-tornáját nyerte ezzel, miután 2020-ban már diadalmaskodott itt. A fiatal lengyel játékos immár 35 mérkőzés óta veretlen az elején kétszer is elvette még fiatalabb, 18 éves riválisa adogatását, és 32 perc elteltével már szettelőnybe került. A világranglista 23. Gauff lámpalázas volt első nagy fináléjában, de aztán a második szettet jól kezdte, brékelőnybe került, ám hiába vezetett 2:0-ra, Swiatek könnyedén fordított, rengeteg nyerő ütést bemutatva 5:2-re elhúzott. A 2018-as francia junior bajnok Gauff egy gémet még megnyert, de itt el is fogyott a fegyvertára és a lengyel mindössze 1 óra 8 perc alatt behúzta a döntőt.

Szombati győzelméhez a helyszínen gratulált honfitársa, Robert Lewandowski sztárcsatár, aki reményét fejezte ki, hogy egyszer majd edzhet egy rövidet a világranglista vezető 21 éves Swiatekkel. A lengyel teniszező 2020 után másodszor diadalmaskodott Párizsban, ahol Szeles Mónika, Steffi Graf és Chris Evert után ő a negyedik legfiatalabb kétszeres győztes a nők mezőnyében. Ennel impresszívebb, hogy Swiatek sorozatban a 35. meccsét nyerte meg zsinórban, a 21. században ilyen hosszú sorozata csak Venus Williamsnek volt (szintén 35 mérkőzés). Swiatek idén sorban hatodszor nyert tornát, összesen zsinórban a kilencedik döntőjét nyerte meg, ezeken pedig egyszer sem veszített el négynél több játékot egy szetten belül.

A bombaforma tehát minimum jár neki, és nagy kérdés, hogy lesz-e valaki, aki megállítja a következő nagy Grand Slam-tornán, Wimbledonban. Swiatek végső diadalára 2.50 az odds, a második legesélyesebb Naomi Osaka győzelmére 13.00 a szorzó.

Swiatek útja

Iga Swiatek 2001. május 31-én született Varsóban sportos családban, hiszen édesapja, Tomasz Swiatek az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagjaként vett részt. Iga nővére, Agata szintén teniszezett, ITF-versenyekig jutott, ám sérülések miatt fel kellett adnia karrierjét. Iga első nagy célja az volt, hogy legyőzze nővérét teniszben, és ez elég korán össze is jött neki. 2015-ben aztán már az U14-es korosztályban egyéni és páros Európa-bajnoki címet nyert, egy évvel később pedig a junior Fed-kupa-győztes lengyel válogatott oszlopos tagja volt. Profi pályafutása 2016-ban startolt, 2018-ban már junior Grand Slam-bajnok lett Wimbledonban, és szintén ebben az évben nyert még egy korosztályos GS-trófeát, a junior női páros címét Párizsban Caty McNally oldalán, sőt a junior olimpiai bajnoki cím is összejött neki, szintén párosban.

2020-ban tört át a felnőttek mezőnyében, rögtön egy igen figyelemfelhívó eredménnyel, hiszen a Francia Teniszbajnokságot húzta be óriási meglepetésre. A döntőben két szettben verte a negyedik helyen kiemelt Sofia Kenint. A döntőig vezető úton az aktuális világelsőt, Simona Halepet is legyőzte, úgy, hogy mindössze három játékot engedélyezett riválisának. Ekkoriban még csak a 17. helyig jutott a világranglistán, pedig Szeles Mónika 1992-es győzelme óta ő lett a legfiatalabb párizsi bajnok, és az első tinédzser győztes Iva Majoli 1997-es címe óta.

A félelmetes 2022-es forma

A következő tornagyőzelemre 2021 elejéig kellett várnia (az adelaide-i tornán), ám ez természetes ilyen fiatal korban, a kiugró eredményt fel kell tudni dolgozni, és az jellemzően időbe telik. 2021-et két tornagyőzelemmel zárta, de szorgosan gyűjtötte a pontokat a többi versenyeken is, így az évet már a negyedik helyen zárta.

Az év elején Ausztráliában elődöntőig jutott, ahol Daneille Collins állta útját a fináléba, de ezután senki nem tudta megállítani idén, Katarben és Indiana Wellsben is nyert, és miután Ashleigh Barty visszavonult, átvette a világranglista-vezető pozíciót. Utolsó vereségéig tehát  február közepéig kell visszamenni az időben, hiszen azóta egészen pazar sorozatot produkál. Megnyerte egymás után a dohai, az Indian Wells-i, a miami, a stuttgarti és a római versenyt, közben még két meccset a Billie Jean King Kupa selejtezőjében a lengyel válogatott tagjaként. Párizsban Swiatek hatalmas fölénnyel söpörte be második Grand Slam-trófeáját. A hét meccse alatt mindössze egy szettet veszített el, és csak 33 játékot nyertek ellene ellenfelei. 2001-ben volt utoljára ennél dominánsabb párizsi diadal, akkor Martina Hingis csak 26 játékot veszített szintén hét meccs során.

Fölényes ranglista-vezetés

Swiatek akkora fölénnyel vezet a világranglistán, amekkorára csak nagyon ritkán van példa. Konkrétan duplaannyi világranglistaponttal rendelkezik, mint a második helyen álló észt Ana Kontaveit. Swiateknek jelenleg 8631 pontja van, Kontaveitnek 4326 egysége. Mivel Wimbledonban idén nem lehet pontokat szerezni, már csak egy GS-torna van hátra az évből, no meg néhány WTA 1000-es torna – ezeken lehet a legtöbb pontot szerezni. Swiateknek azonban akkora az előnye, hogy ha semelyik idei viadalon nem ér el már kiemelkedő eredményt, a sűrű üldözőmezőnyből pedig valaki megtáltosodik és sorra nyeri a tornákat, akkor se sok esély van arra, hogy év végén ne a lengyel álljon az első helyen, az év felénél ilyen pozícióban nem sok játékos volt még a tenisztörténelemben.

Tenisz fogadásaink